Kum Nye Tibeti Jóga – 2017 szeptember 5 keddenként 1845-2030 között

Kum Nye tibeti jóga egy élvezetes, relaxáló, testet-tudatot erősítő jógarendszer. A Kum Nyében belülről jógázunk kifelé, nem erőltetve magunkat egy ideálizált formához, hanem belülről testesítjük meg az erős tartásokat, így ráérezve határainkra, feszültségeinkre, erőnkre és örömteli érzéseinkre, a Kum-unkban a Nyé-re.

A Kum Nye órákat Kovács Endre a Kum Nye hagyomány által felhatalmazott jógaoktató vezeti. info: kumnyejoga.hu – fb.com/kumnyejoga

Részvétel előzetes bejelentkezéssel : Kovács Endre, jkovacsendre@gmail.com
+36305767747

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Programok | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Sok

Nem mindig egyértelmű mi is ez. Helyzet és szereplő függő. Van hogy a helyzet maga is az. Valaki, valami nagyobb mint én és egyszerre csak azt élem, meg hogy az nekem sok. Az én élményem.

Sok. Elhalmozó, a megszokott érzéseket felnagyító, az érzekelést elárasztó. Még nincs meg a bejáratott út a kezelésére vagy tán soha nem is lesz. (Van hogy jobb ha soha sem lesz…)

Mondok egy egyszerű példát. Amikor nagyi (aki ugye nagyobb) kérdés és válaszadási lehetőség nélkül lehajol a kisgyerekhez, közben csücsörítve kinyújta a kezét és már bele is markol az arcába, közben tágra nyilt szemmel azt mondja, “Jajj milyen ennivaló kisgyerek, hogy eszem a szádat!” akkor az a kisgyereknek többnyire sok.
Felnőttként lehet hogy nehéz elképzelni milyen ez az érzés. Segít, ha az arányokra gondolsz. Mondjuk csukd be a szemed. Várj egy picit, amíg észreveszed a légzésed, talán a szived is. Most pedig képzelj el valakit, aki háromszor akkora mint Te. Ott van közel, érzed légzését. Már megállíthatatlanul, ámde lassan feléd tornyosul. Anélkül, hogy megmozdulhatnál, egyszerre csak ott a keze, ami nagyobb mint a fejed. Már ott van az arcodon és hallod a előbbi mondatot. Kimerevedik a pillanat, ahogy megérzed a szagát. Talán megjelenik benned némi  félelem és bénultság. Vagy épp izgatottság. Elfutnál vagy épp védekeznél. Ahogy a kisgyerek is. Mert sok és nem lehet nemet mondani. Talán szégyenteli, talán beszélni sincs róla kinek. Vagy épp eltűnik minden érzés, elárul a test.

Nem, az abúzus, nem (csak) a szexualitással kezdődhet. Sőt, többnyire nem azzal. Hanem amikor a határokat, a másik érzéseit, testének szükségleteit egy felnőtt (nagyobb, többnyire gondviselő) nem veszi figyelembe. Visszaél a hatalmával.

Az abúzus egy kapcsolatban a hatalommal való visszaélés.

Főleg egy olyan személy, aki gondviselő, akivel van érzelmi kötelék. Amikor egy gyerek azt éli meg, hogy védtelen, kiszolgáltatott. Valami történik vele, általában a testével, aminek nem ura többé. Sőt. Van amikor a test cserben hagy. Mást él meg, mint az érzések. Elárul. Aztán ha ez rendszeres, lassan megszokottá válhat.

Nem az érintés az egyetlen út. Ülök a játszótéren és látom, ahogy két kisfiú és egy kislány játszik. A padon középkorú anyukák, tiszta és testhezálló ruhában. Lábuk elegánsan keresztben és félhangosan, nekem és a gyereknek is hallhatóan beszélgetnek. “ Te hogy milyenek a férfiak ! Ez a Géza is. Nézem ezt a brazil sorozatot, tudod, amelyikben az a széptestű fiatal fiú van. Hát a Géza, meg azt mondja erre, hogy ez nyálas és ő inkább a focit nézné. Jajj, pedig milyen érzelmes az a kertészfiú!” Egyszerre valami történik és látom ahogy az egyik kisfiú fájdalmas képpel fekszik a homokozó szélén, kezével fogja a sípcsontját, ahonnan finom szivárog a vér. Az eddig angyali hangon mesélő anyuka feláll és még az eddigieknél is hangosabban felcsattan. “ Ne sírj Andriska, hát milyen férfi lessz így belőled. Ha ezt apád hallaná. Főleg Ágika előtt. Látod? Nem is érti miért kell sírni egy fiúnak, egy ilyen kis seb miatt. Hát nincs benned szégyenérzet? Na szedd össze magad, annyira biztos nem fáj, mindjárt lemossuk, vigyázz nenagyon vérezd össze ruhád, ha már ennyire ügyetlen voltál.” Közben összekacsint Ágikával aki egyik lábáról a másikra áll, látom a szemében a könnycseppet, ahogy nézi Andriskát, vissza az anyukára és ugyan lassan, bizonytalanul, de bólogatni kezd. Andriska már nem sír. Egyedül maradt.

Egy kisgyerek őszinte. Eleinte mindenképpen. Az érzései is azok, ahogy megéli és ahogy kimutatja őket. Persze lassan rátanulhat arra, hogy ne mutassa ki őket. Aztán felnőve, már nem azt érzi, ami van, hanem amit gondol. Amire rátanult, hogy lehet. Közben persze a fájdalom, a szégyen ott marad. Valahogy megküzd vele.

Európában Magyarországon a legmagasabb azok aránya akik egyetértenek azzal a kijelentéssel, hogy az igazi férfi nem sír. A nők között is. Magyarországon az arány 20%. Norvégiában 2%.

Kategória: Gondolatok | Címke: , , | Hozzászólás most!

A hit szerepe. Segítség vagy gát a terápiában, tanácsadásban

Számomra a hit megélése összeolvadás, amelyben a “mi” élményének megélése a fontos. Ez nem feltétlenül kapcsolat, nem szükségszerű, hogy legyen én, aki felolvad, van mikor pont épp annak elkerülése, hogy szembesüljek azzal ki is vagyok én valójában. A hit lehet menedék.

Egyetértek Buber véleményével : akkor lehet építő kapcsolódás Istennel, ha tudom, hogy ki vagyok, hiszen a kapcsolat lényege a változás, hogy van olyan hogy én és ő, ahogy a mi élménye is.

Amikor leül velem szemben egy kliens, a terápiában benne van a carefrontation lehetősége: az alázatos törődésé, és a gyengéd szembesítésé egyszerre. Sokféle módon kapcsolódhatunk, és közben a kliens egyre inkább megéli, ki is ő igazán. Lehet, hogy épp hitünk hasonlóságán keresztül, vagy épp a különbségekkel való szembesülésén át.

Mert a Gestalt-terápiában nem neutrális vetítővászon vagyok, inkább amit lehet megteszek azért – a terápiában és azon kívül is -, hogy tudatosítsam a kliens, a helyzet és én, egymásra hatását. Egy olyan rugalmas kapcsolat ez, amiben úgy támogatom őt, hogy szabadabban, teljesebben rálásson önmagára. Akár rajtam, vagy azon keresztül ami megjelenik közöttünk, kifejeződhet önmaga  (ahogy azzal is ha láthatóan kerüli a kifejeződést, pedig nagyon is helyén valónak tűnne). Visszajelzést adok a helyzetre (amikor elszomorodsz, azt mondod, Jajj istenem), ami megjelenik az érzékelés (és nem vélemény vagy gondolat) szintjén. Ha ez épp a hit valamelyik eleme (akár egy arra utaló szó-mint előbb, vagy egy jel egy rajzon, egy mozdulat), az mind lehetőség, hogy ránézzünk, mit is jelent ez számára, milyen a kapcsolata vele.

Lehet, hogy épp a hithez kapcsolódó ambivalencia ad lehetőséget: “Azt mondod elválnál, mert már régóta durva veled a férjed, közben nem mersz erről beszélni a gyónásban, mert a hiteddel nem fér össze a válás. Milyen arra gondolni, hogy akár kimondhatnád ezt az atyának ?” Ehhez nem kell, hogy azonos legyen a hitünk, de a kliens egészének elfogadása, megértése nélkül, szerintem nem lehet segíteni. Ahogy Kierkegaard mondja: előbb meg kell találni, hol is van a kliens, mielőtt együtt elindulhatunk. Lehet nekem a hitről tudásom, kapcsolódhat hozzá érzelmem is, de számomra a lényeg, hogy a kliens hogyan van ezzel.

Mert ha nem tudok türelmesen együtt lenni a csillogó szemű, merev pupillájú joginival, aki arról beszél, eladja amit tud, mert végre megtalálta a hitét, megy indiába a jógihoz, hátrahagyva családot, gyerekeket, akkor nemigen tudunk eljutni addig a felismeréséig, hogy még nem volt olyan kapcsolata, amiben ne érezte volna magát butábbnak és kiszolgáltatottabbnak annál a férfinél, akire egy ideig istenként tudott tekinteni.

A hit lehet rejtett erőtartalék is, még akkor is, ha ennek nincs tudatában, vagy akár tagadja létét. Időt és teret hagyva apró jeleknek (Pont most harangoznak, látom kinéztél. Mi van neked a harangszóban?) lehetőség nyílik arra, hogy megélje, hogyan érinti meg, és mit jelent számára.

Ez nem egy dialektikus materialista szemlélet. Sokkal inkább holisztikus, akárcsak a Gestalt-terápia, aminek a kapcsolódás felismerése az egyik lényege. Ehhez viszont nem kell azonos hitűnek lennünk. Elég ha minduntalan emlékeztetjük magunkat: most épp kivé váltam általad, hogy is vagyunk most együtt.

A vitaindítót itt olvashatjátok.

Megjelent a Pszichoterápia folyóirat 25/3. Számában, 2016 szeptemberében, a Szakmai közélet/Viták, hozzászólások/Vita rovatban.

Kategória: Gondolatok | Címke: , , | Hozzászólás most!

A változás folyamata

Csináltam egy új szelektív szemetes rendszert. Ugyan amióta itt dolgozom, mindig is volt egy csinos formás, ámde kis darab. Kis darab, hiszen egy nagyobb csoport vagy pár nap után valahogy már senki nem találta el, melyik rekesze mire való. Legalábbis erre utalt az, hogy a nagyobb papírok, rendre mögötte végezték, a műanyag palackok meg körötte. Sokat bosszankodtam, volt mikor naponta vittem le a szemetet emiatt.

Másfél évembe került, amíg a megoldás megszületett. Mert  valami igazán jót akartam. A helyhez illőt. Sokféle képpen elképzeltem. Rajzolgattam beszélgetttem róla. A hely lett meg először. A mosogató alatt. Tervek, böngészés, számolgatás. Aztán az idő, pénz, szállítójármű (naaagy szatyor) és a szándék összeállt, megvettem és elhoztam.

Egy nap volt megcsinálni. Még álmodtam is vele. Boldogan újságoltam a kollegáknak és meséltem az arra járóknak. Tetszett mindenkinek. Még meg is osztottam.

Aztán talán a harmadik negyedik nap rádöbbentem, hogy valami nem stimmel. Ennyi előkészület után, még mindig a régi kis kuka felé megyek kezemben a szeméttel. Ugyan viszonylag közel van, de mégiscsak fura, hogy van amikor ki is nyitom, mintha nem lenne rajta piros felirat, hogy már nem kuka és az új helyen, hogy itt gyűjtjük a szemetet. Mintha nem én készültem volna arra, hogy a változás megtörténjen. Valami még mindig a kis kuka felé visz. Mi történik velem?

Esténként elkezdtem készülni, hogy az új helyre dobom a szemetet. Beszélgettem róla. Még álmodtam is vele. Hogy lassan megyek, nem hagyom magam és mielőtt elindulok a szeméttel a kezemben, előbb felnézek, megkeresem az új szemetest és csak aztán indulok el. Napokba telt, amíg mozgásom megszakítás nélkül az új helyre vitt.  Közben gyakran meséltem is erről, aki épp erre járt. Segített, hogy levittem a szemetet az új helyről és vettem bele nagyobb szemetes zsákot. Meg hogy arra gondoltam megírom ezt. Most már hetek óta az új helyre dobok egyből mindent. Megszoktam, hogy így van.
Megváltozott. Másfél év tervezgetés és utána egy hónap. Végülis ez csak egy új kuka…

Kategória: Gondolatok | Címke: , | Hozzászólás most!

A Túlélők kézikönyve

Évekkel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat bennem- és Gestalt-terápia képzésem alatt erősödött fel igazán-, hogy írni szeretnék. Én aki ‘diszes’ (dislexiás), akárcsak nagyobbik fiam. Én, akinek elkezdeni írni olyan, mintha valami bénultságból kéne elindulnia. Írni egy könyvet, sokféle tudás, tapasztalás gyűjtőpontjaként. Amiről most már úgy érzem órákat tudnék beszélni. Azóta több ezer oldalnyi forrásmunkát gyűjtöttem össze, leginkább az angolszász világból. Fel, felbukkan mindez a terápiás folyamatokban is.

Fiatal Gestalt terapeuta vagyok, most nyáron öt éve dolgozom egyéni terapeutaként. Sokféle klienssel. Van hogy a jelenben keresve, van hogy a homályos múlt árnyai közt botorkálva. A múlt romjaiból összeálló, régóta feszítő kínok, egyrecsak alakuló folyamában utazva.

Most is utazok, 2017 március 5.e, 10:23 van, egy repülőn ülök és valami megváltozott. Nézem a mellettem ülő óráján az időt és tudom, hogy ez a pillanat. A Pillanat. A fejemben elindul egy szöveg, amit szeretnék leírni. Eddig valami kásás hang volt és rengeteg gondolat. Struktúrák, keretek. Most meg végre, azt érzem belőlem jön és rajtam keresztül. Valami megnyílt és most követem. Eddig akartam és gondolkodtam. Dolgoztam. Most elkezdek írni. Ahogy jön. Elég vagyok hozzá. Talán.

A Túlélők kézikönyve arról fog szólni, milyen kapcsolatban lenni, amikor a közelség, az érintés valamiért más. Nehéz vagy épp nincs. Móhó vagy hideg. Valami hiányzik. Amikor nehéz csak a másikra figyelni vagy épp saját magamra. Amikor túl sok vagy túl kevés. Szűk a hétköznapi zóna és könnyen billen egyik vagy másik irányba a megélés. Sellye talán azt mondaná, stesszhelyzet egy külsőre ártatlannak tűnő helyzetben, vagy ahhoz közeledve. Van akinek könnyebben kialakul. 4F. Fight/flight, Faint/Flirt. Flirt. Igen a szex is lehet puszta stressz. Túlélés. Ha nincs elég idő. Amikor valami annyira más, hogy elvész az akit a hétköznapokban megismertem. Én vagy Te. Bennem vagy benned. Vagy épp mindketten. És ehhez még csak meg sem kell érinteni a másikat, van amikor elég ha a szobában van.

Megküzdeni ezekkel, időt hagyni a megélésre egyéni út. Mindekinek megvan a sajátja. Ha megtalálja.

Azt szoktam mondani, a másságot, nem adják ingyen. Amikor az érintés fáj és jobb lenne túl lenni rajta. Amikor a távolság a biztonság. A menekülés. Vagy épp a teljes összeolvadás. Ami lehet hogy már annyira megszokott, hogy fel sem tűnik. Elrejti a megszokás. Nincs megnyugvás vagy épp csak az oldószerek segítenek. Nem így születünk (jó esetben). Hanem kialakul. Mert valami történik. Aztán később már könnyen kibillen a helyzet és az értelem átadja a helyét a túlélő üzemmódnak. A test tudja a dolgát. Van, hogy úgy is marad. Helyzettől függetlenül. Eredetileg a bántalmazott test volt a munkacím. Sokszor látom, hogy a test kapu. Kapu, amin keresztül, belátható mi zajlik épp. Ahogy tanulok, tapasztalok egyre többféle kaput ismerek meg. Sokféle kapu létezik.

Mert nem az a fontos, hogy mi történt. Hanem hogy mi van. Nem a tartalom, hanem a folyamat. Ahogy a Gestalt terápia szemlélete is képviseli.

Terápiába sokszor áldozatok jönnek és abból jó esetben túlélők mennek el. Van, mikor a folyamat része, a gyermekkori abúzussal való találkozás. Hogy ami van épp, azt egykor nem adták ingyen. A most egy következmény. Áldozat. Felismerni és megdolgozni épp elég lehet. Fájdalmas folyamat. Hogyan lehet meglenni egy másik ember közelségében. Amikor a másik szerető és figyelmes közelsége már nem tölt el félelemmel. Vagy nem sodor el, egy illékony érzelem. Amikor átadja a helyét az érzéketlenség, közöny, a megélés végtelen lehetőségeinek. Akár a felszabadultabb örömnek. Sokféle áldozat van, ahogy túlélő is.

A Túlélők kézikönyve arról, azokról és azokhoz a felnőttekhez szól, akik egy kapcsolatban gyermekkori abúzus túlélőként élnek. Vagy épp egyedül. Talán épp emiatt.

Ismerős valami a fentiekből ? Akkor lehet, hogy épp neked.

Tudva vagy tudatlanul. Egyik sem egyszerű. Remélem a könyv végére, talán egy picit egyszerűbb, élhetőbb.

Kategória: Gondolatok | Címke: , , | Hozzászólás most!

Beszállás

Megvan a kapu. Már lehet tudni, hogy mikor kezdődik. Vannak irányok, amelyek mint a mágnes vonzzák, felállítják, lassan sorbarendezik az odautazókat. Nem nemzet függőnek tűnik, inkább irány. Ahogy közeleg az idő egyre többen állnak. Én meg csak ülök. Nő a sor. Még mindig ülök. Nem először utazom. Tudom, hogyan működik a beszállás. Ahogy nézem a most már hosszan kígyózó sort, egyre jobban érzem a szivem. Nocsak. Erősebben dobogónak és gyorsabbnak tapasztalom. Picit mintha izzadnék is. Közben a bőrömön érzem a hűvös levegőt. Már jönnek, sőt futnak a sor felé ráncos homlokú, lihegő utasok, kezükben útlevél és beszálló kártya. Riadtak. Nézem az időt és még mindig nincs nyitva a kapu. Be kéne állni. Valami erő húzna a sorba, lassan kiürülnek az ülések mellettem. Mostanra határozottan a szivem köti le a figyelmem. Kiszáradt a szám. Az előbb még szomjas voltam. Nem érzem. Elmúlt volna? Nem is ittam.
Mi lehet sorban? Nézem az egyes arcokat. Valahogy nehezemre esik az egyes embereket látni. SOR. Mintha lenne valami közös tudás, amiből én egyre jobban kirekesztve érzem magam. Összehúzódik a testem, merevednek az izmaim, szivesebben lennék köztük. Nem tudok a szemükbe nézni. Félek. Vajon mitől? Tudom, hogy nem maradhatok le, közben a gyomrom is összeszűkült, testem előre dőlt, már nem érinti a hátam a széket. A szivem, 120 felett, légzésem rövid, alig ér a hasamig. Nocsak!
Nagy levegőt veszek, kilélegzek. Légzek be, légzek ki. Mint már milliószor előtte. Visszatérek a légzésemhez.
Egyszerre fentről látom a sort és engem aki egyedül maradt ülve mostanra. A sor és én. Ugyanoda utazunk. Tudom, hogy nem maradok le, amíg ennyi ember beszáll, az majd 10 perc, nomeg még mindig percek a beszállásig. Velük kéne lennem és nem magamban. Ki mondja azt, hogy kell?
Tudom, hogy én most ülni szeretnék. Én, aki már sokat utazott. Ellenállni a mágnesnek. Én nem szeretek állni. Majd két méter vagyok és azért itt már van különbség a lábam és a fejem között, ha állok. Viccen kivül.
Én vagyok és ők. Majd ha eljön az idő mi leszünk, tudom. Még nem ment el gép nélkülem 😉
Mélyül a légzésem, lassul, ahogy a szivem is. Hátra is dőlhetek és be is állhatok a sorba.
Van választásom! Nem csak a reptéri beszállásnál.

Kategória: Gondolatok | Címke: , | Hozzászólás most!

IKT Önismereti csoport, kéthetenként 2017. május 6tól.

Integrált kifejezés -és táncterápiás módszerrel dolgozó 12 alkalmas önismereti csoport indul Perfalvi Tünde Ikt kiképző terapeuta, pszichológus vezetésével.

Egy újabb lépés, újabb mozdulat az önismeret felé
*Ha felmerülnek önmagadra, kapcsolataidra vonatkozó kérdések, problémák, amelyek újra és újra megjelennek az életedben;
*Ha szeretnél a kérdéseidre válaszokat keresni;
* Ha szívesen dolgozol csoportos keretek között mozgás- és művészetterápiás módszerekkel;

Ha szeretnél egy első vagy egy következő lépést tenni az önismeret felé, akkor szeretettel várlak a csoport kezdésének első alkalmán. 2017. május 6- án, 9:30kor.

A csoportban integrált kifejezés- és táncterápiás módszerrel dolgozunk majd, a módszerről a www.ikte.hu weboldalon olvashatsz.

Az egyes alkalmak 4,5 óra időtartamúak (9:30-14 óráig), a következő napokon : Május 6., 21. Június 03.,24. Július 01.,16, 29. Augusztus 19. Szeptember 02., 23.,30. Október 14.
Helyszín: Budapest, Anahata központ
Érdeklődni és jelentkezni a perfalvi@gmail.com email címen ill. a +36-70-4556229-es telefonszámon lehet.

Kategória: Programok | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

A Benned élő Hős műhely : Nov. 26. szombat 9.30-15.30

A Benned él Hős műhely egy önismereti, gyakorlati műhelymunka, melyben némi elmélet is helyet kap. Célja, hogy a benned élő hős/harcos ébredjen, valósággá váljon és átalakítsa életedet. Dolgozunk az énnel, a te-vel, a viszonnyal, harcosi kvalitásokkal, férfi minőségekkel, erővel, szándékkal, kihívásokkal, önfelülmúlással, a harc formáival és művészetével. A műhely inkább férfias minőségek művelését helyezi fókuszba, de nők és férfiak számára egyaránt nyitott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Programok | Hozzászólás most!

Klein Izabella : Kap-kapcsol-kapcsolat – 2016 szeptember végétől

Intermodális művészetterápiás önismereti csoport indul 2016. szeptember végén – immár 11. alkalommal.

Mindannyian ezer szállal kötődünk a világhoz – még ha ez nem is mindig nyilvánvaló. A folyamat során kapcsolatainkat járjuk – festjük, mozogjuk, dúdoljuk, írjuk – körül.

Az öt művészeti ágat, a zenét, drámát, vizuális művészeteket, költészetet, mozgást (táncot) együtt, egymásba fonva használjuk önmagunk megismerésére és változások támogatására.
Kis létszámú csoportunk hetente találkozik 11 x 3 óra időtartamra, hétfőnként fél 6 és fél 9 között.

Bővebb információ: www.kreativterapia.hu.
Jelentkezés Klein Izabella csoportvezetőnél: klein.izabella@gmail.com
Kategória: Programok | Címke: , , , , , , | Hozzászólás most!

TPW1 műhely : Életutunk összegzése, iránytű a továbblépéshez, 2016 szeptember 16-17-18

Ezen a hétvégén megérthetjük, milyen akadályok állnak utunkban és egy-egy nehéz helyzetben miért viselkedünk másként, mint elvárnánk magunktól. Bepillantást nyerhetünk szellemi képességeinkbe és mélyebb vágyainkba. Ajánljuk mindenkinek, akár mert most kezdi az ismerkedést lehetőségeivel, vagy épp aki nehéz helyzetben keresi a számára megélhető megoldást, de annak is aki összegzésre vágyik talán épp váltás előtt. A hétvége intenzív önismereti eseményt hozhat, ami után pozitív változásokra is képesek leszünk. Sorsunkat kézbe vehetjük, csak rajtunk múlik, mennyire élünk ezzel a lehetőséggel. A 9 részből álló TPW tréningsorozat első része hidat épít belső világunk tudatos és tudattalan részei között.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Programok | Címke: , , , , | Hozzászólás most!