A szavak sokszor eltérítenek attól, hogy elakadásainkat, gátjainkat, berögzült viselkedési mintázatainkat feloldhassuk és növekedésünk egy következő lépcsőjét kutathassuk. A szavakon túli (vagy épp szavak előtti) élmények bensőnk mélyebb rétegeit érintik és a mozgásos folyamatokon, az érintésen, az érzelmi kifejeződésen keresztül történhet meg a gyógyulás, a korrekció is.
Az IKT szemlélete szerint testünk mindig, mindenkor kifejezi önmagát, be- és kilégzésünk, szerveink ritmusa és zaja, hangunk, érzéseink testi szintű megjelenése is egyfajta önkifejezés. Az integrált kifejezés és- és táncterápiás módszerben használt testtudati munka, a befelé figyelés, illetve kontakt- tánc elemeire épülő kapcsolati munkák, úgymint a páros, a triád vagy kiscsoportos mozgásos folyamatok, mind a szabad mozgás önkifejező erejére támaszkodnak és lehetőséget adnak érzelmi elakadások és sérülések feltárásához, gyógyításához.
A más művészeti formákat, eszközöket (festés, rajzolás, agyagozás, maszkkészítés) is használó IKT segíthet egy tudatosabb létezés kialakításában valamint olyan problémák kezelésében, mint pl. depresszió, társfüggőség, önértékelési zavar, testképzavar, evészavar, érzelmi zavarok. Segít a párkapcsolati-, munkahelyi-, életvezetési problémák kezelésében, stresszoldásban, berögzült generációs -családi mintázatok feltérképezésében és oldásában, szülővé válás folyamatának megsegítésében, a spiritualitás keresésében.
Kapcsolat: Jarovinszkij Vera, Perfalvi Tünde
Visszajelzés: Táncterápia | Anahata központ