Meditáció, együtt-lét, oldódás: A watsu egy olyan vízi masszázs-technika, amelyben a tudatoson túli világ nyílik meg a test felszabadulásán keresztül. A watsu-t (water-shiatzu) Harold Dull 1980-ban dolgozta ki évtizedes shiatzu tapasztalataira alapozva, miután megfigyelte, hogy termál vízben a masszázs egyes mozdulatai, lényegesen mélyebb hatásúak és érzelmileg is felszabadítóak lehetnek.
A Watsu-ban termál vízben úsztatjuk a kezelést kapót, összekapcsolva a légzést a mozdulatokkal, egy ellazult és biztonságos állapotot elérve, hogy ezzel a karunkban lévő lényének az a szintje érintődjön meg, amelyre igazán szüksége van a gyógyuláshoz.
Ebben a helyzetben kapcsolati mintánk alapjaitól érintődik meg, hiszen a víz és a ritmus fogantatásunktól kezdve létünk alapja, míg a mozgás és a légzés születésünktől kiséri végig életünket. Életünk során találkozásaink ezekben a mintázatokban (víz, ritmus, mozgás, légzés) lenyomatot hagynak bennünk ezért is képes a víz és a mozgás megidézni mindazt ami ezekben a helyzetekben történt velünk.
Az élmény hullámai a kezelés után is folytatódhatnak, és néhány watsu kezelés megragadhatóvá teszi mindazt, ami a kapcsolatainkban a születésünktől fogva megjelent. Így akár a felmerülteket egyéni terápiában is tudatosíthatjuk a szárazföldön, segítve ezzel az erősebb integrálódást.
Egy watsu kezelés sorozat képes berögzött mintáinkat fellazítani, megfelelő terápiás munkával kiegészítve felülírni, hogyan tudunk önmagunkhoz és másokhoz kapcsolódni.
Vernyik Ilona és Mondok Árpád watsu-kezelőként ad lehetőséget mindennek tapasztalására, budapesten a Gellért fürdőben és Remeteszőlősön a Pötty-házban.
Csoportunkhoz kapcsolódni lehet a facebook-oldalunkon is, ahol akciókról, érdekességekről lehet informálódni.
További információk :
www.watsu.com
Watsu Magyarország
Időpontegyeztetés:
Mondok Árpád – arpad.mondok @ gmail.com – 06 20 333 55 88
Vernyik Il Chi – ilonavernyik @ gmail.com – 06 20 333 55 66
Visszajelzések a watsu kezelésről :
“Számomra nagy élményt nyújtott a watsu, minden pillanatát élveztem, teljes önátadásban voltam és reméltem, hogy sosem lesz vége, de egyszer mégiscsak vége lett – utána egy ideig csak mosolyogtam és rácsodálkoztam a világra. Ajánlom szeretettel mindenkinek – aki még nem próbálta, annak azért, aki pedig már igen, az szerintem hozzám hasonlóan bármikor szívesen átélné újra.”
Bernadett (pszichológus)
“Kísérletező típus vagyok, pedig félek az újtól… a kíváncsiságom mégis erősebb! Köszönöm a Teremtőnek!
Gondoltam belemerülök a watsuba és a Dagály Fürdő medencéjébe, lássuk mit ad nekem!? A víz vonzása nem kérdés számomra…az érintéstől már féltem, mégis a vonzása erősebb volt!
Béke …pedig a hétköznapokban magasfeszültségen működtem akkor épp…és persze, hogy a spirituális utam egyik lépcsőfoka volt! Ilcsi hintáztatott a karjában lassan, finoman, míg megéreztem Anyám kezét…a kezet, amely már 10 éve az Ég felhőit simogatja. Újra ringatott…aztán már nem is a kezében, hanem a méhében voltam. Úszkáltam, abszolút nyugalomban. És éreztem az ikertestvérem közelségét is. Megnyugtató volt. Átjárt a Szeretet élménye. Talán el is aludtam…A beszélgető emberek morajlása altatódalként szolgált aláfestésül. Egyszercsak éreztem valami melegséget a mellkasomban és a csukott szememen keresztül Fény járta át a testem és a lelkem. Ilyen lehet Jézussal találkozni? Nem tudom, senki nem tanított erre. Vagy Istent láttam meg???
Senki nem tanította, magamat tanítom az érzések tudatosítására. Hogy igenis, ez az állapot minden körülmények között elérhető! Watsuval…vagy mással, de igenis elérhető! És benne akartam még maradni a Fényben, ami már nem tudtam hogy kívülről sugárzik befelé vagy belülről sugárzik kifelé? Boldog és teljes voltam. Időtlennek éltem meg, fogalmam sincs mennyi ideig tartott.
Köszönöm Ilcsinek és a Watsunak, hogy a Fény bevilágított és átjárt!
Fény és Szeretet járjon át bennünket Napról Napra!
M. Edit ( MA-URI masszázs és bodywork táncos )
A watsu élmény : akarsz szupermen lenni ?
http://www.termalfurdo.net/cikk/2410
Visszajelzés: Watsu-kezelések egész évben | Anahata központ
Visszajelzés: Őszi watsu-napok ( időpontok ) | Anahata központ
Visszajelzés: Szembesülés | Anahata központ