Férfi vagyok és amikor az erőszakról beszélek, akkor sokszor találkozom azzal véleménnyel, hogy az erőszak a férfiak kiváltsága. Hogy a férfi az erőszaktevő és a nő az áldozat. Sőt, “férfierőszak”, “nőiáldozat”. Mert ezt mutatják a statisztikák. A nemi erőszakkal összefüggőek végképp. Van olyan művelt barátom aki azt mondta, írjam ezt a könyvet egy nővel, vagy legalább női álnéven. Mert egy férfitól, még az sem elfogadható, hogy ilyen témáról ír. Hát igen. Ez tabu és a férfiaknak duplán is az. A nők harmada, a férfiak 14%-a élt át gyerekkori szexuális abúzust. Kanadában. Ott, ahol ha egy szülő egy gyerekre kezet emel, akkor a gyereknek számos lehetősége van arra, hogy segítséget kérjen. Los Angelesben ez az arány még magasabb. Vajon mennyi lehet nálunk? Ahol a többség szerint, egy pofon még elmegy. A látencia mindig magas a bántalmazásban. Sokkal magasabb viszont a férfiaknál. Hisz légy férfi! (ie: erős, kemény, bátor etc.)
A stanfordi (Zimbardo) szimulált börtönkisérlet, ezt helyzetet tette egyértelműbbé. Ott a véletlen döntötte el, hogy ki a rab és ki a fogvatartott. Mégsem kellett sok idő és megjelent az elnyomás, a kihasználás, az erőszak. A hatalom kizárólagossága. Amikor nem fontos az én, az egyén a másik ember. Dehumanizáció. Egy olyan helyzetben amikor nem fontos, az én, hogy kinek mire van szüksége. Amikor az érzések elismerése és a másik szükségleteinek tiszteletben tartása helyett, az együttműködés nyelvévé válik az erőszak. Akkor is, ha eredetileg a legjobb szándékkal voltak egymás iránt.
Összezárva és szabadság nélkül könnyen elveszhet az ember. Ehhez nem kell börtönben lenni.
Nagy kedvencem a közép Afrikában élő dagara törzs ebből a szempontból. Ott tényleg a terek határozzák meg, mit lehet és mit nem. Van egy farönkökből rakott kör a falu körül, ahol nem lehet erőszak. Bárki megérinthet bárkit. A munkát elosztják és a gyerekeket együtt nevelik. A körön kívül viszont, amikor vadásznak, akkor ha valakit megérintenek, akkor joga van a másikat megölni. A terek adják a szerepeket.
Én azt látom, hogy az erőszak a helyzet szülötte. Meg az érzelmek és azoknak kifejezésképtelenségéé. Minnél inkább adottak a feltételek, annál inkább csak az marad kérdésként, hogy ki kerül helyzetbe. Aztán amikor helyzet van, akkor szinte mindegy, mi volt a szereplők előélete, ha nem tudják kezelni a keletkező érzéseiket. Nem mindig döntés ez. Ellenben mindig felelősség. Ez a felelősség viszont csak és kizárólagosan, az erőszaktevőé. Akié az hatalom, az dönt. Az dönthet.
A terek, öntudatlan is hatást gyakorolnak a bennük élőkre. Időnként azt látom, jobban értik ezt az építészek, mint a segítők. Pedig egy hosszú kisérletsorozat Calhoun kisérlete, megmutatta, mennyire erős a csoportban élő emlősök élete és a puszta tér közötti összefüggés. Calhoun egy hatalmas teremben tartott egereket, korlátlan víz és élelem mellett. Csak a terek helyzete, léte, aránya változott. Változhat úgy a tér, hogy egy generáción belül nagyságrendekkel megemelkedik a kapcsolatokon belül az erőszak, befolyásolva ezzel, mind a szexualitás szerepét, mind az utódok számát. Csak egy Nobel díjat kapott érte.
Igen, jelenkori társadalmunkban, többnyire a férfiak foglalják el azokat a tereket, ahol a hatalom megélhető. Magyaroszágon pedig főleg. A magyar cégvezetők között van olyan férfi keresztnév, amiből egyedül több van, mint az összes női vezető. Mára már az is igaz, hogy több olyan muzulmán ország van, ahol több a női miniszter, mint Magyarországon.
Jelen korunkban a hatalom legtöbb terében és szerepében férfiak vannak. Terében és szerepében. Jelen korunkban. Minden szónak jelentése van önmagában. Van ami közismert mindebből és van ami nem. Mert a legtöbben ma hajlanak arra, hogy elfogadják azt az állítást, hogy mindez szükségszerű. Hogy így természetes, sőt biológiai adottság. Pedig a viking harcosok sírjai között még azonos az aránya a nemeknek. Csak épp mára megszokottá, a nevelés részévé vált, hogy mit diktálnak a szerepek. Mit lehet és mit nem. Miközben a genetikai vizsgálatok régóta pontosan megmutatták, hogy sokkal kevesebb férfitól, mint nőtől származunk. A mai társadalmi elvárások eközben legtöbbször egész másról szólnak.
Gyors itélkezések, egyszerű megoldások. Duális világ, amelyben az egyik pólus választása szinte elvárás.
Hagy mondjak el egy távoli példát. A piros autók biztosítása díja magasabb. Mert a piros autósok több balesetet okoznak. Hát igen. Aki viszont látja a teljes képet, az tudja, hogy legtöbbször azok az autók pirosak, amelyek teljesítménye nagyobb. Nomeg azok az emberek választanak nagyobb autót, akik agresszívebbek. Mégsem mondhatom, hogy a piros autósok agresszívebbek. A kis piros Suzukik, messze nincsenek az átlag felett a balesetekben. Érdemes nagyon pontosan megismerni a részleteket, az összefüggéseket. Nem mindig az a fontos, ami nyilvánvaló. Néha a mélyére érdemes nézni, annak amiről annyira könnyű lenne itélni első látásra. Csak kevesen tudnak belemerülni, az igen és nem közötti nagyon is meglevő és kincseket rejtő terébe.