Csináltam egy új szelektív szemetes rendszert. Ugyan amióta itt dolgozom, mindig is volt egy csinos formás, ámde kis darab. Kis darab, hiszen egy nagyobb csoport vagy pár nap után valahogy már senki nem találta el, melyik rekesze mire való. Legalábbis erre utalt az, hogy a nagyobb papírok, rendre mögötte végezték, a műanyag palackok meg körötte. Sokat bosszankodtam, volt mikor naponta vittem le a szemetet emiatt.
Másfél évembe került, amíg a megoldás megszületett. Mert valami igazán jót akartam. A helyhez illőt. Sokféle képpen elképzeltem. Rajzolgattam beszélgetttem róla. A hely lett meg először. A mosogató alatt. Tervek, böngészés, számolgatás. Aztán az idő, pénz, szállítójármű (naaagy szatyor) és a szándék összeállt, megvettem és elhoztam.
Egy nap volt megcsinálni. Még álmodtam is vele. Boldogan újságoltam a kollegáknak és meséltem az arra járóknak. Tetszett mindenkinek. Még meg is osztottam.
Aztán talán a harmadik negyedik nap rádöbbentem, hogy valami nem stimmel. Ennyi előkészület után, még mindig a régi kis kuka felé megyek kezemben a szeméttel. Ugyan viszonylag közel van, de mégiscsak fura, hogy van amikor ki is nyitom, mintha nem lenne rajta piros felirat, hogy már nem kuka és az új helyen, hogy itt gyűjtjük a szemetet. Mintha nem én készültem volna arra, hogy a változás megtörténjen. Valami még mindig a kis kuka felé visz. Mi történik velem?
Esténként elkezdtem készülni, hogy az új helyre dobom a szemetet. Beszélgettem róla. Még álmodtam is vele. Hogy lassan megyek, nem hagyom magam és mielőtt elindulok a szeméttel a kezemben, előbb felnézek, megkeresem az új szemetest és csak aztán indulok el. Napokba telt, amíg mozgásom megszakítás nélkül az új helyre vitt. Közben gyakran meséltem is erről, aki épp erre járt. Segített, hogy levittem a szemetet az új helyről és vettem bele nagyobb szemetes zsákot. Meg hogy arra gondoltam megírom ezt. Most már hetek óta az új helyre dobok egyből mindent. Megszoktam, hogy így van.
Megváltozott. Másfél év tervezgetés és utána egy hónap. Végülis ez csak egy új kuka…