Kiss Enikő Hajna

Pszichológus (gyermek, serdülő és felnőtt terápia)

2002-ben végeztem az ELTE pszichológia szakán klinikai és fejlődés szakirányokon. 2007-ben klinikai szakpszichológus lettem, 2009-ben elvégeztem a Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzést.

Mindeközben jungiánus pszichológiában és családterápiában képződtem. A Heim Pál Kórházban dolgoztam, illetve a Szent János Kórházban dolgozom elsősorban gyermekpszichológusként, a legváltozatosabb problémákkal találkozva (szorongás, depresszió, viselkedészavarok, fejfájás, hasfájás, identitáskrízis, alvászavarok, evészavarok, stb…), de a szülők és a már felnőtt gyerekek előtt is nyitva áll az ajtóm.

A meggyőződésem, hogy embernél nincs érdekesebb, és a kíváncsiságom, hogy ’Ki miért olyan, amilyen?’vezetett a pszichológia felé. Mi az, ami szabadság, és mi az, ami determinált, legalábbis annak hat? Az elmúlt kicsivel több mint 10 évben ezek a kérdések nem csillapodtak bennem, csak kiegészültek azzal, hogy a szenvedés, a nehézségeket és problémákat okozó lelki beállítódások, az emberi életutat meghatározó negatív tapasztalatok hogyan módosíthatók, változtathatók meg lehetőleg úgy, hogy azt ne „lenyesésnek”, hanem kibontakozásnak élje meg az illető személy.

Munkám során nagyon fontos számomra az egyenrangúság és a kölcsönösség, legyen a páciens felnőtt vagy gyerek. Nagy felelősség, ha valaki utat enged saját magához, ennél már csak az a nagyobb, hogyan éljük saját életünket. A humor pedig sokat segít, legalább annyit, hogy még a nehéz helyzetekben is lélegzethez jussunk.

Sokszor, amikor elmondom valakinek, hogy pszichológus vagyok, nekem szegezik azt a kérdést, hogy hogy bírod, állandóan problémákkal találkozni…Nehéz elmondani erre egy pár mondatban, hogy nem problémákkal, hanem emberekkel találkozok, sokféle történettel és élménnyel a hátuk mögött, illetve éppen a kellős közepében, és bár sokszor nehéz, mert az embernek a szíve sajdul meg, de távolról sem olyan húsbavágó, mint annak, aki átéli. Nem is beszélve arról, hogy ezerféle érzelmet átél az ember, és a terápia kölcsönös folyamat, amely során én is gazdagodom, hiszen a létezés fő kérdéseivel foglalkozhatom.