Amikor hiányzik a rossz

Újra és új megállok a kisszobát és várakozót elválasztó, félig folyosó, félig mosdó átjáróban. Idegenül érzem magam, mintha egy új helyen lennék. Lelassulnak a lépteim, figyelem a valójában jól megszokott helyükön levő tárgyakat és mélyeket szippantok a levegőből, ami most már semmiben sem különbözik a hely többi szobájától.
Ami hiányzik, volt, aki úgy hívta, rendkívül udvariasan, hogy régi ház szag. Ami még igaz is lehet, hiszen ez egy 100 éves ház. Története van. Csak épp mindent megtettem, hogy ez a történet valami újnak adja át a helyét. Majd egy évtizede, két konténer anyag ment ki és csak egy vissza. Kevesebb fal és ami van az is másutt, másképp. Minden vezeték, vakolat, burkolat új. Csak az átjáró szaga maradt a régi.
Eddig.
Mert most van ez valami új a szagtalanság, nekem szokatlan. Keresem, hogy milyen. Pedig évek óta készülök rá. Sőt, megdolgoztam érte, hogy ilyen legyen. Közben elfogyasztottunk három közös képviselőt (nem ezért), megismerkedtem a csatornázás és szennyvízkezelés rejtelmeivel, a résztvevő megfigyelés tanulságaival és mellettem már a harmadik szomszéddal egyeztetek erről.
Akik nem érezték soha.
Csak én, az alattam és a mellette levő. Vagyishogy volt, hogy igen, volt hogy nem. Pont ez volt a rejtély. Egy ideig. Mert aztán megértettem, ha leesik a légnyomás akkor többnyire van szag. Eső előtt. Délután, ha hazajön a harmadikon a szomszéd és épp nem vagyok ott, hogy újra öntsem a bűzelzárót. Akkor aztán napokig. Sokáig kerestük az okát, még mikrokamerás felvételünk is van a csatornáról. Ez is segített, hogy rájöjjünk, hogy valamelyik előző szomszéd elfalazta a felfele vezető csatorna szellőzőt és az átjáróban (ami ugye fürdő is) levő lefolyó lett a csatorna legmagasabb pontja. Hát ezért a szag.
Most meg nincs szag és ez zavar.
Pedig volt idő erre felkészülni, tudtam, hogy mi lesz és vágytam is rá. Mégis. Időre van szükségem, hogy megszokjam. Ami eddig volt, az rossz volt. Kellemetlen és kényelmetlen. Ami most van, az máshol természetes. Mégis, itt és most ez szokatlan.
Zavarban vagyok, a természetem ragaszkodásából fakadó hiányból kifolyólag. Hiányzik a rossz.
Van, aki megáll és azt mondja, hogy nincs már nagymama szag. Van, aki észreveszi, hogy van itt egy üveg zuhanyfülke, másnak zöldebb a csempe.
Én meg csak félszegen mosolygok. Szégyelljük kimondani, hogy már nincs büdös. Van, akit beavatok némi részletbe, vagy épp csak annyit mondok : van egy kis változás, ami nekem is zavaró, tudom, hogy jobb, de még szoknom kell, hiába vártam rá és tudom, hogy így jobb. Zavarban vagyok, hiányzik a rossz, még szoknom kell a jót. És most ez csak egy szag…..

A bejegyzés kategóriája: Gondolatok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.